Tervezzünk hatékony fogyókúrát!

Hatékony fogyókúra
A mai világban egyre több nő és férfi érzi úgy, hogy egészséges énképéhez szüksége van a teste átalakítására valamilyen formában. Sok esetben ezen az úton a fogyókúra első lépésnek tekinthető. Fontos, sőt, alapvető szabályai vannak annak, hogy mindez az áldozatokkal és kihívásokkal teli folyamat az elvárt eredményeket hozza.
Először is tudnunk kell, hogy a testünk tényleges súlyának csökkentése helyett, a testzsír csökkentésére kell összpontosítanunk. A fogyókúra módját immáron ennek tudatában kell megválasztani. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a helyesen összeválogatott ételekből álló étrenden múlik a folyamat végeredményének 70%-a.
Rendszeresen, naponta 4-5 alkalommal étkezzünk, elsősorban fehérjében gazdag ételeket, hiszen az anyagcsere gyorsításának ez elengedhetetlen feltétele. A rendszeres testmozgás és az optimális mértékben fogyasztott étrend kiegészítők szintén nagyon fontos tényezők. Mindezek mellett pedig alkalmazzuk nagymennyiségben az akaraterőt és a kitartást, hiszen a fogyókúra csak ezek segítségével váltja be a hozzáfűzött reményeinket.